Libatepertő, libazsír

1.0/5 rating (1 votes)
  • Elkészítési idő: 40 perc
  • Személyek száma: 2
  • Nehézségi fok: könnyű
Libatepertő, libazsír

Hozzávalók

  • 1 kg bőrös libaháj
  • 1/2 dl tej

Elkészítés

  1. A bőrös libahájat megtisztítjuk, azaz szemöldökcsipesszel eltávolítjuk az esetlegesen benne maradt tollakat, pihéket és tokokat.

  2. Megmossuk és 2-3 cm-es kockákra vágjuk. Mélyebb lábasba két-három kocka hájat teszünk, lassan melegítjük, hogy kioldódjon belőle kevés zsír. Így amikor a többit beletesszük, nem ég meg, hanem egyenletesen elkezd sülni.

  3. Ahogy sül, úgy olvad ki belőle a zsír, ezt apránként mindig leszedjük róla, és szűrőn át egy edényben felfogjuk. Érdemes már abba az edénybe szedni, amiben tárolni fogjuk.

  4. Amikor a háj látszólag minden zsírját kiengedte, sütjük még pár percig, közben egy fémkanállal megnyomkodjuk, hogy a maradék zsír is kisüljön belőle. Ezt a zsírt is leszedjük róla (vigyázat, nagyon forró!), majd felöntjük a tejjel, ami fröcskölhet, de ettől egy-két perc alatt szép színe lesz a tepertőnek.

  5. Amikor elkészültünk, a tepertőket papírtörlőre szedjük és akár tálalhatjuk is. A felfogott zsírt kihűtjük és hűtőben tároljuk.

Ebből a mennyiségből egy-két maroknyi libatepertő és nagyjából 6-7 dl zsír lesz, így érdemes dupla adagból készíteni. Aki a nagyobbra darabolt töpörtyűt szereti, nagyobb darabokra vágja a hájat, mert sütés közben apróra összesül.

logo

Magyarország / Soltvadkert / Szentháromság u. 76.

E-mail: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.
Telefon: +36 77 529-362
Fax: +36 77 529-364
Mobil: +36 30 9675-073